A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény a (továbbiakban: Ket.) hatályosulásának vizsgálatát követő
kodifikációs munkák eredményeképpen az Országgyűlés elfogadta a közigazgatási
hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt
módosító 2008. évi CXI. törvényt, mely 2009. október 1-jén lépett hatályba. A
törvény hatósági jogalkalmazási munkában betöltött jelentőségére tekintettel célszerű
volt a hatósági jogalkalmazást végző köztisztviselők egységes felkészítése a módosítások
eredményes értelmezésére.
A projekt célja, olyan képzési programok kidolgozása és megvalósítása volt, mely
az átfogó törvénymódosítás alkalmazására való megfelelő felkészüléssel biztosította
a képzésben résztvevők körében, hogy:
- elméleti ismereteket szerezzenek az általános eljárási szabályok gyakorlatban
történő alkalmazásáról;
- kialakuljon az egységes jogértelmezési, jogalkalmazási gyakorlat;
- a hatósági eljárásokban alkalmazható optimális munkaszervezési tapasztalatra
tegyenek szert, ügyfélközpontúság, eredményesség és hatékonyság előtérbe helyezésével;
- ismereteik fejlesztésével, szintentartásával javuljon egyéni versenyképességük.
A megvalósítás során összesen 13.700 fő köztisztviselő, 200 állami vezető, s
mintegy 2000 fő polgármester felkészítésével számoltunk a Ket. általános jogi
ismereteivel kapcsolatban, s további 4.875 fővel az egyes szakigazgatási témákban
jogalkalmazással foglalkozó ügyintézők és vezetők körében.
Tananyagfejlesztésre az alábbiak szerint került sor: egy az általános ismereteket tartalmazó, továbbá 8 darab különös eljárási részre
vonatkozó – különböző terjedelmű - ismeretanyagot tartalmazó, elkülönülő tansegédletet
fejlesztettünk.
A különös eljárási témakörökből az alábbi tananyagokat dolgoztuk ki: egészségügyi
igazgatás, szociális igazgatás, belügyi igazgatás, ezen belül: anyakönyvi ügyek;
polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása; gyermek- és gyámügyi
igazgatás; környezetvédelmi, építésügyi, területfejlesztési és kommunális igazgatás,
ezen belül: környezet- és természetvédelem, építésügyek, kereskedelmi igazgatás,
földművelésügyi, növény- és állategészségügyi igazgatás.
A tananyagok fejlesztésekor alapvetően a törvénymódosítással érintett jogintézmények
álltak a fókuszban, gyakorlatorientált felkészítés keretében. Az állami vezetők,
illetve a polgármesterek esetében a rugalmas, munkaidőalap-kímélő felkészítést
javasoltuk, a távoktatás módszertanára építve, tutori támogatást biztosítottuk
2009. szeptemberétől.
A projekt megvalósításának szervezeti kereteit egy konzorcium biztosította a
KSzK vezetésével, melynek tagjai az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, és
a regionális államigazgatási hivatalok voltak. A regionális államigazgatási hivatalok
esetében a köztisztviselői továbbképzések, továbbá vizsgákra történő felkészítési
tanfolyamok és vizsgák megszervezése kapcsán rendelkezésre álló képzésszervezési
kapacitásokra építettünk.
A projekt végrehajtásában kiemelt célként fogalmaztuk meg, hogy a Ket. hatálybalépéséig
valamennyi jegyző, dekoncentrált szerv, központi hivatal, érintett minisztériumi
vezető, kormányhivatal és autonóm államigazgatási szerv vezetője részt vehessen
Ket. képzésen.
Az érintett célcsoportok képzése a Ket. általános és az egyes szakigazgatási
témák szerint az alábbi módon valósult meg:
A Ket. általános részének képzése egynapos jelenléti nap – kivéve állami vezetők, polgármesterek – keretében
történt. A képzésszervezéssel kapcsolatos feladatok alapvetően a KSzK és a regionális
államigazgatási hivatalok között oszlottak meg azzal, hogy a KSzK felelt a központi
közigazgatási szervek köztisztviselőinek, míg a regionális államigazgatási hivatalok
a terület-, helyi államigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok köztisztviselőinek
képzéséért.
A képzések megvalósítására 2009. szeptember hónapban került sor. A KSzK a központi
szervezésű képzésekkel kapcsolatos tudnivalókról munkaértekezlet keretében tájékoztatta
a regionális államigazgatási hivatalokat (július 20.), illetve a központi közigazgatási
szerveket. (augusztus 7.).
A különös eljárási részek képzése kétnapos jelenléti napban került oktatásra, melynek során az első nap az általános
rész, míg a második nap a szakigazgatási ágazat Ket-el összefüggő módosításai
kerültek feldolgozásra.
Az egyes szakigazgatási részek esetében felkészítő tanfolyamokat az illetékes
regionális államigazgatási hivatalok szerveztek a kiemelt ágazatokban hatósági
jogalkalmazást végző vezetők és ügyintézők számára.
A felkészítések szervezésére 2009. októbertől került sor.
A projekt fenntarthatósága – s egyúttal szakmai minőségének biztosítása - érdekében
az elkészült tananyagokat a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által – a projekt
lezárultával - minősítettük, ezáltal biztosítandó, hogy a kifejlesztett tananyagok
a köztisztviselői továbbképzési rendszer szerves részét képezzék, s a későbbiek
során is felhasználhatóvá váljanak.